Mikor érünk már oda?

Ezt a kérdést minden szülő hallotta már vagy gyerekként az autó hátsó ülésen mi is többször hajtogattuk szüleinknek utazás közben. Mindamellett, hogy idegesítő a kérdés, annak aki hajtogatja annak is nagy stressz.

Időnként azon veszem észre magam, hogy türelmetlen vagyok.
Annak idején az egyik mentorom többször mondta nekem, hogy vannak tapasztalatok, amit meg kell szerezni, amit át kell élni. Ezeket nem lehet siettetni. Több év tapasztalatát nem élhetem meg fél-egy év alatt. Mint egy durcás kis gyerek, nem akartam hallgatni rá, mert én előre és előre szerettem volna lépni.

Az elmúlt pár évben rájöttem, hogy igaza volt.
Ez a fajta türelmetlenségem megjelenik olykor egy szervezet vagy egy csapat transzformációja kapcsán is. Ilyenkor hihetetlen módon kezdek el dühöngeni magamban, hogy mi az amiért még mindig nem tud valami működni.

Miért kell 100x elmondani ugyanazt? Miért nem tanulnak abból, amit elmondtál nekik, hogy mi fog következni, mert már 100 ilyet láttál?
Ilyenkor mindig azzal nyugtatom magam, hogy ha végülis a gyereknek is ha azt mondod, hogy ne játsszon a tűzzel, mert megégeti magát, csak akkor engedi el az öngyújtott, ha már megégette a tűz.
Rájöttem, hogy nem erőszakolhatom rájuk mindazt, amit én már megtapasztaltam. Vannak olyan hibák, amiben hagyni kell akár egy csapatot vagy szervezetet, hogy elmenjen a falig. Ilyenkor egy dolgot szoktam mérlegelni: sérül-e ezzel a szállítás vagy sem? Mi az, amikor még nem fog olyan mély károkat okozni, amiből már sokkal nehezebb visszajönni.

Minden nap egy kihívás számomra, hogy kihozzam a legjobbat az emberekből. Sok szakmabeli elfelejti, hogy csak azért, mert a pozíciónk neve Agile Coach, ez nem jelenti azt, hogy bármit mondok, meg kell csinálnia mindenkinek kérdések és értelem nélkül.
Ez a szakma nem úgy működik, hogy majd én elmondom a tutit, ti meg csináljátok. Ha nem értik, vagy nem tudod elmagyarázni, hogy miért csináljon valamit másképp, mit fog ő ezzel nyerni, akkor benned van a hiba. Kivétel ez alól, ha valaki a szervezet céljaival szemben áll.

Azt gondolom első körben el kell oda juss, hogy hitelesnek tartsanak.
Mitől leszel hiteles? Feltetted már magadnak a kérdést?
Ez bizony nem jön magától, neked kell tenned érte. Meg kell mutatnod magad, hogy érdemes rád hallgatniuk. Ehhez bizony a szó kevés, kemény munka kell legyen mögötte.

Szerintem a következőktől hiteles egy Agile Coach és/vagy Scrum Master:

  • Nem csak beszél, hanem dolgozik is
  • A hozzá tartozó csapatoknál van szállítás
  • A hozzá tartozó csapatokon látszik a fejlődés (mondhatjuk, hogy a névjegye)
  • A szervezet fejlesztéssel kapcsolatos ötletei, nem csak ötletek, hanem javaslatok, megoldási tervek is
  • Ha valamivel nem ért egyet, az mellett kiáll és érvel
  • Határozott
  • És még sorolhatnám…

Ha mindez megvan, akkor jön a következő kihívás.
A gondolataim egy szervezettel, csapattal kapcsolatban már legalább egy lépéssel előrébbre áll, mint ahol ők épp tartanak. Emiatt sokszor feldühítenem magam és türelmetlen leszek, hogy miért nem tartunk még ott?

Amit tanítok nekik minden nap, hogy a sikereseket is meg kell élni, néha ha rólam van szó elfelejtem magamra alkalmazni.
Teljesen felpörget, hogy eljutok egy adott szintre és ott mintha a lépcsőn beakadna a lábam és próbálom kihúzni, de nem jön ki … valljuk be, semmi baj nincs, mert nem fogja a lábam egy cápa leharapni, csak annyi történik, hogy később érek fel a lépcsőn. Mégis, én úgy élem meg, mintha a világ legnagyobb problémája lenne.

Mondok egy példát. 
Jelenleg van egy nagyszerű Agile Coach csapatom. Az, hogy január óta hova jutott el a csapat nagyon látványos és sok mindenkinek kívánom, hogy átéljen hasonlót.
Mégis én min gondolkodom nap, mint nap? Miért “csak” itt tartunk? Miért nem lépünk már tovább? Miért nem tartunk már ott hogy…? Majd rájövök, hogy nem lehet mindent siettetni.
Van, aminek érnie kell, mint ahogy nekem is érnem kellett.
Szóval javaslom mindenkinek, hogy amikor kicsit kétségbe esve ülsz, hogy mit rontasz el, miért nem megy minden úgy ahogy te gondolod, akkor ülj le egy picit, gondolj vissza az elmúlt időszakra és értékeld újra a gondolataid. Lásd az elért eredményeket.
Lehet te is rájössz, hogy sokkal nehezebb problémákkal is már megbirkóztatok már, ezen is túl fogtok lépni, csak talán ezen az állomáson most többet fogtok elidőzni.
Viszont ha nincs eredmény, akkor mással van a probléma.

Te látod a saját eredményeid?

Te miért csinálod?

Megéri véresen komolyan dolgozni? Teremtek értéket a munkahelyemen minden nap? Van eredménye annak, amit csinálok?

Hetek óta ezek kavarognak a fejemben.

Az utóbbi időben sok kollégámmal beszélgettem, akik ezt a kérdést tették fel maguknak és nekem is. Agile Coach-ként vagy Scrum Master-ként nagyon nehéz megmondani és átadni bárkinek is, hogy te hogyan teremtesz értéket, mert ez nem olyan, mint amikor leülsz kódolni és egyszer csak megjelenik egy alkalmazás előtted, majd elönt a büszkeség érzése, hogy igen ezt én írtam a két kezemmel. 

Több mint 5 éve élek az agilis szoftverfejlesztés világában, amit egyszerűen imádok. Elsőnek imádtam, hogy fejlesztő lehetek és hogy minden nap alkothatok valamit, majd beköszöntött az életembe egy teljesen új világ.

Amikor alkotsz, de emberekkel… nem kódsorokkal.

Kicsit olyan lettem tőle, mint egy drogos, akinek több és több kell folyamatosan ebből az új szerből. Szépen lassan lecseréltem a billentyűzetet és elkezdtem emberekkel alkotni.
Hogy lesz nekem hozzáadott értékem mégis ehhez az egészhez? 

El kellett telnie egy kis időnek mire rájöttem hogyan működik. Ez nem olyan, hogy folyamatos azonnali visszajelzést kapsz a munkádról, amit alkotsz nap mint nap, hanem sokkal hosszabb távon jön a visszacsatolás. Ezt elég nehezen dolgoztam fel, viszont amikor elérkezett baromi jó érzés volt, egyre többet és többet akartam ebből. 


EMBEREKEN SEGÍTENI.

Valahogy belém kódolodott az évek alatt. Mindennél jobban erre vágyom. Látni, hogy valamibe rengeteg energiát adsz és meg lesz az eredménye az borzalmasan jó érzés, teljesen bepörgök tőle.

Az első ilyet évekkel ezelőtt éreztem, amikor 1 éve dolgoztam már egy nagyon nehéz helyzetben lévő csapattal, akiknél már mindent megpróbáltam, hogy hatékonyabban tudjanak dolgozni, de nem sikerült eredményt elérnem. Minden retrospektív után úgy mentem haza, hogy hol rontom el? Hogyan nem sikerül előrébb lépnünk? Majd egyszer csak megtörtént. Egyszerre minden megváltozott. A srácok megfogadták a tanácsaim és egyre feljebb és feljebb törtek, majd ott tartottunk, hogy ők az egyik legjobban szállító csapat a cégnél. Én csak ámultam bámultam és iszonyatos büszkeség töltött el. Nem adtam fel, meg mertem döntéseket hozni és annak vállalni a következményeit és meg lett az eredménye.
Hol volt a hozzáadott értékem?

Nem én tettem le a kódsorokat az asztalra, nem én voltam aki rákente a téglára a maltert, de én voltam aki segítette a ház építését a vezetőkkel együtt. Nélkülük nem ment volna. Akik segítettek mit hova tegyünk, hogy a csapaton belül hogyan rendezzük soraink. Boldog voltam. Most ugyanezt látom. Új cég, új élmények, új kihívások. Nem mindig könnyű sokszor elég mély ponton vagyunk többen is, de akkor megtörténik a pillanat… ami mindig tudja mikor jöjjön el. Nem kell sok hozzá. Elég egy jó kis refinement hozzá vagy csak egy agilis érettséget felmérő eszköz átbeszélése a csapattal, ahol azt érzed, hogy minden klappol. A srácok megértettek mit papolsz nekik hónapok óta, értik miért jó nekik, látják, hogy sokkal produktívabbak tőle és mindennek a csúcsa amikor vissza is jeleznek neked: “Köszi Petra!” 

Na ez az a pont amikor azt érzed értéket teremtettél. Amikor lehet, hogy fájdalmas hónapokon mentél át, azt érezted, hogy nem sikerül eredményeket elérned, majd egyszer csak elkezded élvezni, ami megtörténik körülötted. 


Mindezért milyen díjban részesülsz te? El kell keserítenem, nem te fogsz díjakat kapni egy ünnepségen, hanem a csapatod. Ez olyan, mint a foci. Egy jó edző nélkül sosem fognak meccset nyerni az emberek, viszont a csapatot ünnepeljük, hiszen az edző tanácsai alapján ők játszák le a meccset. Te mindig a háttérben maradsz, ezért magaddal rendben kell legyél, hogy tudd neked mi szereped volt az adott meccs megnyerésében.


Nem azzal tudsz Agile Coach-ként értéket teremteni, hogy pakolod a téglát. Azzal fogsz, hogy a téglát pakoló személynek – képletesen értve, senki meg nem bántva – segítesz rámutatni arra, hogy talicskával egyszerre több téglát tud elvinni A pontról B-be, arról nem is beszélve ha ketten pakolják a téglákat gyorsabban haladnak. Az tölt fel és ott érzem, hogy értéket teremtek, hogy látom a csapaton/szervezeten, hogy honnan hova jutott és mindezt a te segítségeddel érték el. Néha ez csak annyi, hogy leülsz 1-1 beszélgetni valakivel, akinek tudtál megoldást adni a problémájára, máskor meg határozottan közlöd valakivel, hogy sz*r az amit csinál és nem célravezető, ha az adott irányba megy tovább. 
Mindez csak akkor fog működni, ha hiszel magadban és látod magad előtt az eredményeid. Máshogy nem fog működni. Szóval fel a fejjel, nem szabad feladni a kemény munkának mindig meg lesz a gyümölcse 🙂