Hogyan legyünk aranycsapat?

Nézzünk rá egy focimeccsre, ahol a pályán az egyik csapat működésére koncentrálunk. A fejünkben egy olyan kép áll elő, ahol mindenki szereti egymást, bizalmon alapul a játék.  A focisták azon igyekeznek, hogy minél több gólt lőjenek ezzel elérve, hogy közösen győzzék le az ellenfelet. Passzolnak, figyelnek egymásra és végig egy partneri kapcsolatban játszanak a pályán.

Ez az ideális világ. Milyen lehet a valóság, ha egy nem túl profi csapatról beszélünk?

  • Nem szeretik egymást, sőt lehet rühellik is egymást a magánéletben.
  • Bizonytalan, hogy mennyire számíthatnak egymásra, ezért nincs is bizalom köztük.
  • Közös a céljuk, de sok esetben az egyéni céljaikat helyezik előtérbe, nem a csapatét. “Én rúgok rá a kapura, nem passzolok!” Hiába van közelebb egy csapattársunk a kapuhoz és nagyobb eséllyel lőné be a labdát, ÉN nekem kell gólt lőnöm. Ettől leszek ÉN sikeres.

Valószínűleg a fenti pontok több variánsban is megjelenhetnek.
A kérdés az, vajon mikor leszünk sikeresek? Meddig jutunk el a ligában ezen működési modellel? Hol van a plafonunk?

Azt gondolom, hogy ugyanez a működés megjelenik a szervezetek életben is legyen az agilis vagy sem. Napok vagy akár hónapok is telnek úgy el, hogy nem tudjuk miért dolgozunk, vagy amit csinálunk egy adott nap, az hogyan kapcsolódik a szervezet céljaihoz. Ha véletlen mégis tudjuk, akkor sok esetben a “nem szeretjük egymást” vagy a saját egónk vakít el és helyezkedik reflektorfénybe, ahelyett, hogy megállnánk átgondolni miről is szól most az adott szituáció. Elkönyveljük, hogy a másik nem ért minket, ő csak azért akarja azt, hogy nekem rossz legyen. Az, hogy közös ötletünk legyen valamire az szóba se jöhet, nehogy már közösen ismerjenek el. Lehetne még folytatni.Tehát ahogy a pályán is meglátszik az, hogy egy csapat nem együtt játszik, nincsenek egymásra hangolva, ez ugyanúgy látszik a szervezeten is.

Nem kérdés, hogy lehet így játszani, viszont ne csodálkozzunk, ha nem kerülünk be a profi ligába. 
Mik a jellemző tünetek, amikor érdemes elgondolkodni, hogy mi vajon melyik osztályban játszunk?

  • Ülünk 8 órát, megcsináljuk, amit mondanak, de az esetek többségébe eszünkbe se jut, hogy az adott napi munka hogyan kapcsolódik a szervezet céljaihoz, ahhoz, hogy boldog ügyfeleink legyenek vagy versenyképesek legyünk. Az pláne eszünkbe se jut, hogy kikkel kéne kooperatívan együtt dolgoznunk.
  • Az egyéni érdekek jelennek meg a szervezet érdekeivel szemben: Nehéz meghoznom egy döntést, ezért nem hozom meg. Nem vállalom fel, amit gondolok, mert olyan ciki. Minél több emberem legyen, mert attól sikeres leszek (vagy annál nagyobb hatalmam/befolyásom van a szervezetre). Képesek vagyunk a saját kis egyéni érdekünket háttérbe helyezni a szervezetével szemben?
  • Ülök egy meeting-en, ahol fogalmam sincs miért kell ott lennem. Fókuszálatlan meeting-eken ülünk, aminek se eleje se vége. Egyáltalán miért van ott 50 ember? 
  • Csapatokon átívelően nem tudunk kooperatívan dolgozni, mert versenyt csinálunk, hogy ki a jobb. Beismerni és eltanulni a másiktól, hogy valamiben jobb, azt biztos, hogy nem. Hát milyen ciki már, hogy ők jobbak, mint mi? Inkább azt mondjuk, hogy “nálunk ez nem működik”. Ezzel el is intéztük miért ne tanuljuk el a másiktól azt, ami neki jól megy és lehet nekünk is segítene.

A nagy kérdés az, hogy hova akarunk eljutni? Akarunk-e az első osztályban játszani vagy elég a NB2 nekünk? Netán egy kisvárosi foci csapat szeretnénk lenni? 
A cél alapján más és más fajta kultúrára és taktikára van szükségünk. Viszont ha elérjük a plafont, képesek vagyunk változtatni? Mi kell hozzá, hogy képesek legyünk rá?

Mondanám, hogy megmondom a tuti válaszokat, de nem tudom megtenni. Mindenkinek a saját célját kell belőni, hogy hová szeretne jutni, majd fel kell építenie a csapatot és bejárni a célhoz vezető utat. A focistáknak sem megy másképp: elesnek, megrúgják, felállnak, újrakezdik, gyakorolnak, gyakorolnak, hibáznak, rájönnek, hogy másképp kellene csinálni, változtatnak, gyakorolnak, újra elbuknak, felállnak és mennek tovább. Ha nem a profi ligában akarunk játszani, akkor van egy pont, ahol megállunk és nem megyünk tovább. Viszont, ha a profi liga a cél, azért igen is nagyon sokat kell dolgoznia mindenkinek, nem csak az edzőnek. Az összes játékos felelős. Mindenkinek megvan, hogy mit tesz bele, hogy az adott meccs létrejöjjön, még akkor is ha veszítünk. Vajon a játékosok látják a saját felelősségüket? Vagy csak a másikét? Ez is egy nagy mérföldkő.

Azt a kérdést érdemes feltenni magunknak, hogy mi kell ahhoz, hogy azonosuljunk a szervezeti célokkal és a saját egyéni célunkat hátrébb soroljuk a szervezet érdekében? Ha ez sikerült, akkor mit tudunk tenni, hogy másokat is erre ösztönözzünk? 

Ahhoz, hogy minél több gólt lőjünk és a legjobbak legyünk nem elég csak 11 embert felállítani a pályára és azt mondani nekik, hogy “irány lőjetek gólt”! Igencsak komoly munka kell, hogy folyjon a háttérben, mire megtaláljuk és összegyúrjuk a 11 játékost, akik együtt akarnak a profi ligába jutni. 

Te mit gondolsz, ti hol játszotok és hova szeretnétek eljutni? 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s