Ott vagyunk már?

Mikor lesz már jó? Már agilisak vagyunk? Hallom magam előtt a kérdéseket egy transzformáció során.

Az első ilyennél döbbenten álltam, amikor 6 hónap után feltették nekem ezt a kérdést. Mára már inkább csak elmosolyodom a kérdés hallatán.

Nagyon nehéz feladat belevágni bármely szervezetnek, hogy nyisson az új felé és valami más munka módszert kezdjen el alkalmazni. A változás nehéz. Amikor megszületik a döntés, hogy belevágnak, érthető módon minél hamarabb keresi mindenki a visszacsatolást, hogy ez egy jó döntés volt-e vagy sem. Ha te is megveszel egy új TV-t nagyon drágán, te is elvárod, hogy az mozi élményt biztosítson számodra, amint bekapcsolod otthon. Emiatt azt gondolom mindig érdemes fokozatosan haladni és quick win-eket beiktatni a mindennapokba. Természetesen 6 hónap alatt nehezen lesz valaki agilis egy hierarchikus szervezetből, viszont pont ez a szépsége, hogy időről időre látod az előrelépést és egyre többet szeretnél belőle.
A változás ideje nem lesz mindenhol ugyanannyi idő. Lesz ahol több, lesz ahol kevesebb. Sőt lesz olyan, hogy egy terület valamiben jobb lesz, valamiben meg rosszabb, és mások pedig fordítva lesznek így. Mégis mi akadályozza vagy lendíti előre a változás időtartamát?

Ki kell ábrándítsak mindenkit, nem fogom a nagy könyvből leírni a megoldást, mivel véleményem szerint ilyen nem létezik. Nincs egy tuti recept rá. Persze mindig vannak a nagy számok törvénye alapján bevált praktikák, de a kihívás abban van, amikor nem a tanult megoldásaid válnak be, hanem egy újat kell alkotnod az értékek és célok mentén. Én ezeket a szituációkat szeretem, mivel hoz egy kis bizonytalanságod és kihívást magával.
Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehet elérni változást minél gyorsabban. Majd az jutott eszembe, vajon az a legjobb, ha siettetek valamit? Tuckman modelljét nem lehet kihagyni (forming, storming, norming, performing). Hiszek abban, hogy minden szakaszt meg kell járjunk egy csapattal vagy szervezeti szinten is, annyi a különbség, hogy változik, hol mennyi időt töltünk el. Egy érettebb csapat gyorsabban lép túl a nehezebb fázisokon. 
Amikor valaki elvégzi az egyetemet az orvosin vagy a jogon, mindannyian tudjuk, hogy még se nem orvos, se nem ügyvéd. Akkor válik azzá, ha majd elkezd praktizálni és egyre többet és többet gyakorol. Ugyanez igaz bármilyen szakmára és az agilitásra is.

Gondolkodtam azon, hogy milyen mérföldköveket tudnék meghatározni, amikor úgy érzem, hogy egy áttörést értünk el. 

  1. Elkezdjük csinálni, de még nem értjük miért. Sikeresen eljutottunk a megpróbálom fázisba.
  2. Megértem, hogy miért jó nekem másképp dolgozni, látom a hasznát.
  3. Tologatom a felelősséget másokra, majd rádöbbenek, hogy nekem is van benne felelősségem.
  4. Meghallgatjuk a problémákat és meg is akarjuk oldani.
  5. Ki tudom fejezni az érzelmeit egy-egy feladat/szituáció kapcsán.
  6. Tiszta delegációs szintek jelennek meg.
  7. Méréseket vezetünk be magunkra, amik ösztönöznek minket a jobb teljesítményre.
  8. Megértem, hogy miért csinálom és milyen eredményei vannak annak, amit csinálok.

Sok mindent fel tudnánk még sorolni, ha picit nekiülnénk. Amit sosem szabad szerintem elfelejteni, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy honnan jöttünk, hova jutottunk, és hogyan értünk el 1-1 mérföldkövet.

Ha belegondolunk ez mind olyan, ami a való életben is előre visz minket, legyen az munka vagy magánélet. A magánéletben is tűzünk ki magunk elé célokat, amik teljesülései csak azon múlnak mi mit teszünk bele, hogy eljussunk a célhoz. Tehát rajtunk múlik a neheze, az embereken és a hozzáállásunkon. A maraton-nak se állnánk neki úgy, hogy elindulunk és már le is futjuk elsőnek. Vagyis meg lehet próbálni felkészülés nélkül, de valószínűleg belebukunk.

Ritkán tart minden csapat ugyanott. Amikor egyet elengedsz távolabb magadtól, akkor jön egy másik, ahol az egészet újra kell kezdened az elejéről. Igencsak nehéz és kimerítő feladat. Mindig azt szoktam mondani, a két szép szemünkért nem fognak minket követni. Mindig meg kell mindenhol vívnod az első csatát, hogy bízzanak benned. Ugyanazok a hurkok ismétlődnek, csak különböző mutációkban. 

Nem gond, hogy ha valamelyik szakaszban többet időzünk, csak úgy lépjünk tovább, hogy tanultunk az adott szakaszból. Definiáljuk a saját mennyországunk és mindig azon ügyködjünk, hogy kiépítsük az oda vezető utunkat. Na és mi a válasz arra, hogy mikor lesz már jó? Ha igazán elszánt vagy a válaszom sosem.

1 Comment

  1. Ez egy szuper kis cikk, Petra, köszönet az inspiráló gondolatokért! “Pont ez a szépsége, hogy időről időre látod az előrelépést” – írod és hogy a “változás ideje nem lesz mindenhol ugyanannyi idő”. Számomra ez a két fontos kulcsgondolat, amit egy PO-val való következő 1on1 alkalmával és az aktuális heatmap kitöltésünkkor is be tudok majd építeni. Noha ezeket az üzeneteket igyekszik az ember lánya minél inkább átadni, néha más szavakkal érnek célba, s nem teljesen értjük, hogy miért pont ott és akkor, hiszen már korábban is beszéltünk erről – nem kinyitva most azt, hogy az idő, a tapasztalatok és a formálódó érettség persze ugyanúgy megágyaznak a megértésnek 🙂 Összefoglalva nagy-nagy köszi ezért a cikkért ill. még egy, a fentiekre rezonáló utóirat, amit nemrég egy nálam jóval tapasztaltabb agilis coach kollégámtól tanultam: https://quotefancy.com/media/wallpaper/3840×2160/537668-Simon-Sinek-Quote-The-goal-is-not-to-be-perfect-by-the-end-The.jpg

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s